Emlékeztek, hogy nemrég felkerült Tomról egy új fotósorozat a NY Moves Magazinhoz? Nos, most itt van az interjú lefordítva, melyért köszönet Ördögmanónak.

A Cardiff-születésű Tom Ellis – aki az újságíró szerint elsőként szexi bárosként jelent meg a BBC minisorozatban, a Mirandában és jelenleg a főszerepet játssza a Fox csatorna Lucifer sorozatában – elmondja véleményét Shakespeareről, a Brexitről és az Amerikában való munkáról (spoiler: eléggé élvezi)
“Még mindig furcsának tűnik nekem, hogy a modern világban ez még mindig egy társalgási pont (nők a vezetői szerepben). A jó vezető az jó vezető, amíg nincs semmi gondom a nemével és a rasszával kapcsolatban.
NYM: Ezzel a kiterjedt tapasztalatoddal a komédiában, szeretnéd ha a következő szereped valami enyhébb legyen vagy horogra akadtál?
TE: Ez nem olyan, hogy én választottam a komédiát, hanem inkább olyan, amibe belezuhantam, de igazából ez az amit élvezek és nagyon biztos vagyok benne. Klasszikus színpadi színésznek tanultam körül ölelve a dráma minden szegletét és mai napig szeretem a változatosságot, amit a színészet elém tálal. Most úgy érzem, hogy a következő szerepem az lesz, amit jónak érzek, legyen az dráma vagy komédia, színpad vagy vászon. Mindig is vissza fogok menni a színpadra dolgozni, mert ez a legtisztább része annak, amit csinálunk. Olyan dolgok történnek a színpadon, aminek csak a nézők a tanúi. Ez körülbelül olyan, mint egy rehab.
NYM: Walesben születtél, találtál esetleg valami megszorítást az akcentussal kapcsolatban és hogyan viszonyulsz a vicces félreértésekhez?
TE: Walesben születtem, de Angliába költöztünk, mikor 2 éves voltam, így nekem sosem volt walesi akcentusom, de még így is van egy kis félreértés az óceánon túli nyelvi akadállyal. Néhány évvel ezelőtt volt egy sorozatom, a Rush, és a karakterem amerikai volt. Így úgy döntöttem, hogy a legkönnyebb az, ha a munkában egész nap amerikai vagyok. A magán életemben, mikor pedig brit vagyok, túl sok időt töltök azzal, hogy ismétlem magam, mert az emberek alig értenek meg (főleg, ha vizet kérek), így feladtam és úgy döntöttem, hogy inkább mindig amerikai leszek, ahelyett, hogy csak részben.
NYM: A jelenlegi szereped Luciferkén egy kicsit továbbléptél attól, amit a múltban tettél. Hogyan készültél fel erre? Hova mentél inspirációért a sötét oldalhoz?
TE: Lucier határozottan egy másik irányba léptetett a “nagymenő” karakterektől, akiket a múltban játszottam, de talán az egyik legélvezhetőbb és eltelített szerep, amit valaha is elfogadtam. A korábbi inspirációim a szerepekre mindig is az első epizód forgatókönyvében volt. Tom Kapinos a Californication sztárja írta és ott volt ez a bizarr, tiszteletlen, nagyobb az életnél, aki annyira élvezi az életet, hogy rögtön magával ragadott. Nem volt megállapítva mi a karakter akcentusa, de egy kicsit kitűnt, hogy egy kicsit Noel Coward vafy Oscar Wild karakter egy kis rock and roll vagánysággal. Aztán elkezdtem összerakni egy lejátszási listát, amit Lucifer is szívesen hallgatna és ami jól hangzana a filmzenében és onnan növesztettem ki a karaktert. Sokszor használok zenét, amikor egy karaktert építek fel, ez nagy része önmagamnak. Segít helyekre és érzésekhez visszavinni és előhozni a hangot és az érzést. Olyasmi, mint egy érzés memória. Ez az igazi ritmus a Lucifer megírásához, kitapogatni ezt egy nagy kulcs volt, hogy hogyan is fogom megcsinálni.
NYM: Egy elég erősen vallásos családi háttérrel rendelkezek. Hogyan fogadták a szerepedet vagy igazából bárki a saját hittel rendelkező társaságodból?
TE: Tényleg szinte a templomban nőttem fel. Az édesapám egy baptista pap ugyanúgy, mint a nagybátyám és a nővérem. Sokan kérdezték, hogy ők hogyan vélekednek Lucifer szerepéről és az őszinte válasz az, hogy imádják, mert abban a szellemben nézik, hogy ezt tényleg nézni kell. Érdekes hallani az emberek reakcióját a sorozattal kapcsolatban. Még mielőtt adásba került volna, sokan az internetet kérték a Foxot, hogy töröljék, mert az ördögöt dicsőítik stb. stb, de még egyikük sem látta, ami többet mondd el róluk, mint a sorozatról. Végül is én úgy látom Lucifert, mint egy szatíra, aki a leggonoszabb karaktert használja az irodalomban, hogy elmondja az alapvető feltámadást. Ha van is valami üzenete (ami nem annyira a szándékunk), akkor az az, hogy az emberek felelőssel tartoznak a saját tetteikért, ami nem hinném, hogy olyan rossz dolog lenne. Azok az üzenetek mosolyogtatnak meg a leginkább, amiket a keresztényektől kapok, akik a hitükről írnak és hogy mennyire szeretik a sorozatot!
NYM: Megértem, hogy most az USA-ban vagy a sorozaton dolgozva. Mennyire másabb az Egyesült Királyságtól és mit élvezel a legjobban és a legkevésbé?
TE: A munkafolyamat nem annyira másabb. A filmezés a világon ugyanolyan, de talán a legnagyobb különbség az Államokban dolgozni maga a sajtó és a promóciós dolgok, amik vele járnak. Szerencsére azt csinálom, amit szeretek és büszke vagyok, így könnyű erről beszélni, de nem tudnám elképzelni azt a sok sajtót, anélkül, hogy a szívem benne ne lenne. Voltam a Comic Con-on párszor, ami fantasztikus és a rajongóktól való visszajelzés nagyon bátorító. Ez nagyon segít emlékeztetni engem, hogy kiknek is készítjük a sorozatot. Részben a legnehezebb a forgatásban, hogy messze vagyok a gyerekeimtől. A többi része maga az élvezet!
NYM: Az Egyesül Királyságból valóként, mi a véleményed a Brexitről? Szerinted a színészek és a szórakoztatók használhatják a publikus felületüket politikai és közösségi szándékkal? Miért/miért nem?
TE: Az UK-tól távol, mikor a Brexit eredményeket kihirdették elég furcsa érzés volt. Normális esetben büszke vagyok, ahonnan származom, de ez csak elszomorított és kiábrándított. Sokan fognak beszélni a leválás gazdasági okairól, de számomra ez az immigrációról szólt és egy üzenetről az el nem viselésükről és egy csomó közösségi megértésről a világ többi része felé. A Brexit kampány, mint minden más mostanában, a félelmen alapul. Az emberek tudatlanságára épült és olyan dolgokat ígért, amit nem is tudott betartani. Az emberek nem veszik észre, milyen szerencséjük volt egy olyan országa születni, amely ennyi mindent kínál és azután, amit Britannia tett a 19. és 20. században, hogy gyarmatosítsa az országokat, a tény, hogy az emberek ezt vissza akarják fizetni és elhallgattatni az egy hatalmas visszalépés szerintem. Nem hiszem, hogy bármi rossz lenne abban, ha a hírességek a pozíciókat használják, hogy felhívják erre a figyelmet. Ez egy kiváltság ebben a pozícióban lenni. Élni a kiváltságoddal, hogy felhozz egy témát és megvitasd, határozottan az egyik legpozitívabb dolog, amit tehetsz.
NYM: Mint két fiatal lány édesapja, hogy érzed magad a női vezetőket támogatva? Hiszel abban, hogy Hillary Clinton és Theresa May megerősíthetik a “Különös kapcsolatot”?
TE: Számomra furcsának tűnik, hogy a modern világban ez még mindig beszédtéma. A jó vezető az jó vezető, függetlenül a nemétől vagy a rasszától. Szerintem, mint diplomata és képviselő a világ emberei jobban megtudnának birkózni Hillaryvel, mint Donalddal, az biztos.
NYM: Melyik Shakespeare darab/karakter az, amit szeretnél felfedezni? Kedvelnél egy 10 perces adaptációt a darabjaiból?
TE: Mindig is szerettem a Sok hűhó a semmiért darabot. Nem a leggazdagabb darab ugyan, de a kapcsolat Benedict és Beatrice között elragadott attól a pillanattól kezdve, mikor Ken Branagh és Emma Thompson eljátszotta a filmverzióban. Az volt az első alkalom, mikor először halottam és értettem Shakespeare-t. Játszottam már pár feldolgozásban, de Claudiót mindkét esetben eljátszhattam. Szeretném egyszer Benedictet is eljátszani.
NYM: Mark Strong egyszer azt mondta neked “Csak tudd miben vagy benne.” Mi lenne a legjobb tanácsod akárkinek, aki a következő Tom Ellis-szé szeretne válni?
TE: Szerintem én nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan dolgot kezdtem el karrierként építeni, amit szeretek. Először és legfontosabbként ezt adnám tovább az embereknek. Aztán pedig az lenne, hogy vegye komolyan a munkáját, de önmagát ne annyira. Ez nagyon fontos.
NYM: Ha jól tudjuk játszottál vadászkürtön és élvezed a zenét és művészeteket. A zene mindig is nagy része volt az életednek?
TE: Az édesanyám zene tanár volt és így a nővéreim és én is kötődtünk a hangszerekhez. Sima kürtön kezdtem, mikor még 5 éves voltam, aztán váltottam a trombitára és 10 évesen a szüleim meghozták a végrehajtó döntést, hogy vettek nekem egy vadászkürtöt. Mindannyian játszottunk valamilyen magas színvonalú bandában vagy zenekarban, de számomra nem volt annyira értékes, majd csak később. Gyerekként csak útban volt olyan dolgoknak, amiket szerettem, mint például a sport, de ahogy idősebb lettem rájöttem, milyen szerencse, hogy a zene mindig is ott volt az életemben.
NYM: Mit próbálsz tenni, mikor pihensz egy nagy projekt előtt? És mikor mész vakációzni a családdal? Sportos vagy, régi templomos vagy a strandon fekvős?
TE: Nos, mikor nem dolgozom, sok időt töltök apakén, így a legtöbb tanórán kívüli tevékenységem hűvösre kerül. Bár szeretem a golfot. Megszállottja lettem még a 20-as éveim elején és egyszerre találom dühítőnek és nyugtatónak. Sajnos a játékom egy kicsit hanyagolva lett, mert ez a színészi dolog közbejött, de még mindig álmodom, hogy bekerülök az Európai Ryder klubba. Ha lehetséges a Brexit után.